Állapotfelmérés EWS Analyzer testelemző készülékkel

Első lépés az egészség felé

A Magyar Természetgyógyászok Szövetségének ajánlásával

A nyugati orvostudomány folyamatosan versenyt fut az idővel. Általában akkor vesznek észre egy betegséget, amikor az már komolyabb panaszokat okoz. Sajnos kevesen tudják, hogy egy betegség súlyossága, és az, hogy a lefolyása során mennyire rontja az ember életminőségét, nagyban függ attól, hogy mely stádiumában fedezik fel az adott betegséget. Egy korán észrevett elváltozás, sokkal egyszerűbben, költséghatékonyabban és gyorsabban kezelhető célzottan, mint egy szerteágazó, több szervet érintő és elhatalmasodott betegség.

Állapotfelmérés

Egy élő szervezetben a változások leghamarabb a bioinformációs, illetve bioenergetikai szinten jelentkeznek, majd ezt követően molekuláris és sejtszinten történnek meg. Ezek a változások még semmilyen tünettel nem hívják fel magukra a figyelmet, tehát érzékeink még nem jeleznek betegséget. Csak később, mikor már a károsodás olyan nagymértékű, hogy egy vagy több szerv működését befolyásolja, érzékelünk rendellenességeket, melyeknek gyakran nem is tulajdonítunk figyelmet.

Ide tartoznak többek között az olyan jelzések, mint a fáradékonyság, nyugtalanság, kisebb alvászavarok, frontérzékenység, étvágytalanság vagy állandó éhségérzet és falánkság stb.

Az EWS Analyzer készülékkel lehetőség nyílik arra, hogy a számítógépben letárolt rezonancia adatbázist a test által kibocsátott értékekkel összehasonlítva, - még a betegség kialakulása előtt - képet kapjunk a szervezetben történő változásokról.

Az EWS Analyzer készülék, egy olyan program, amivel a pillanatnyi fizikai állapotunkat mérhetjük fel.

A készülék integrálja, a bioinformatikát, és az elektronikát, és egyéb tudományokat. Elméleti alapja a quantum fizika. A készülék felhasználja a legmodernebb elektronikai technikákat annak érdekében, hogy elemzésre felmérje és összegyűjtse a test sejtjeinek gyenge, kiegyensúlyozatlan mágneses mezőit. A felmérés alapján a tesztelő személy a tesztelt személy fizikai és energetikai állapotáról kap egy képet. A tesztelési eredmények azonban nem diagnosztikai értékűek, csak tájékoztatási célt szolgálnak. Az EWS Analyzer használatával végzett vizsgálat noninvazív és gyorsan képes felmérni az emberi test működését.

Hogyan működik az EWS Analyzer készülék?

Az EWS Analyzer készülékben levő frekvencia mintázatok – mint referencia értékek – kerülnek összehasonlításra a szervezetben mért pillanatnyi értékekkel, melyből következtetni lehet a szervezetben végbemenő folyamatok állapotára.

A kevesebb, mint egyperces elemzés eredményeként képet kaphatunk a tesztelt személy pillanatnyi és irányadó állapotáról, mintegy 32 féle csoportba sorolt felmérési területen.

A készülék lehetőséget teremt, hogy az analízis eredményétől függően az EWS Frekvenciaterápiás készülékek nyújtotta lehetőségeket a leghatékonyabban alkalmazhassuk.

Az EWS Analyzer felmérési eredményei alapján a következő területekről kaphatunk részletes információt:

  • Szív és vérkeringési rendszer
  • Emésztőrendszeri funkciók
  • Máj és Epe funkciók
  • Szív és agyi keringési rendszer
  • Hasnyálmirigy funkciók
  • Vese funkciók
  • Tüdő funkciók
  • Agy és idegek
  • Csont
  • Meridiánok
  • Reumás csont betegség
  • Vércukor
  • Fizikai állapot
  • Mérgek, Toxinok
  • Nyomelemek, Vitaminok
  • Prosztata
  • Mell analízis
  • Férfi szexuális funkciók
  • Nőgyógyászat
  • Bőr
  • Hormonrendszer
  • Immunrendszer
  • Nehézfémek
  • Szem funkciók
  • Elhízás
  • Aminosavak
  • Fül
  • Allergének
  • Pajzsmirigy
  • Koenzimek
  • Kötőszöveti-kollagén

 A tesztelés végrehajtása

  • A tesztelt személy lazítson, ne beszéljen és egyenletesen lélegezzen a tesztelés alatt. Helyezze a jobb tenyerét az EWS Analyzer készülékre.
  • Tesztelés előtt a fémes kommunikációs eszközöket, (pl:mobiltelefon) a tesztelt személy testének közeléből el kell távolítani.
  • Pacemakert viselő személyt, 10 éven aluli gyermekeket, valamint várandósokat NEM szabad tesztelni!

A tesztelt személy által betartandó szabályok

  • Ne igyon tesztelés előtt alkoholt, kávét, és egyéb serkentő hatású italokat.
  • Végezze a szokásos napi tevékenységét és normálisan aludjon (pihenje ki magát) a tesztelés előtt 2 napig.
  • Ha megterhelő tevékenységet végzett, a tesztelés előtt pihenjen 1-2 órát.
  • A tesztelést nem teli, de nem is üres gyomorral kell végezni. Viseljen laza és meleg ruházatot.
  • Távolítsa el a fém tárgyakat és a kommunikációs eszközöket a testéről tesztelés előtt.
  • Lazítson, ne beszéljen és lélegezzen egyenletesen a tesztelés alatt.

FONTOS!

  • A készülék a gyártó nyilatkozat alapján nem minősül orvostechnikai eszköznek. 
  • A teszt eredményei csak referenciaként szolgálnak, de nem orvosi diagnosztikus értékűek, így orvosi diagnózist nem helyettesítenek.

Jognyilatkozat
Jelen weboldal nem a doTERRA vagy bármely kapcsolt vállalkozásának hivatalos weboldala, az azon elhelyezett tartalmak nem minősülnek a vállalat hivatalos közléseinek, a honlapon közzétett információkért semmilyen felelősséget nem vállal. Minden védjegy vagy bejegyzett védjegyet tartalmazó szimbólum a dōTERRA Holdings, LLC védjegye vagy bejegyzett védjegye.